Hírek,  Szigetköz Jártassági

Gledícsia séta – séta és történelem Kisbodakon

Nagy sikerrel zajlott le a Szigetköz Jártassági Tanfolyam hatodik eseménye, a “Gledícsia-séta”, mely inkább egy szűkebb közösségnek, Kisbodak lakosságának volt maradandó élmény, hiszen Kisbodak történelméről, közelmúltjáról beszélgettek a résztvevők Kertész József lokálpatriótával, aki számára Kisbodak történelme legalább annyira fontos, mint a jelene és jövője…

Nem számítottak a szervezők akkora érdeklődésre, amekkora érdeklődés övezte az eseményt október 4-e napsütötte vasárnap délutánján. Több mint 30 lelkes kisbodaki, vagy kisbodaki származású vendéggel sétáltunk ki az ártéri erdőben egykoron állott utásztáborhoz, ahol is a tematikus napunk főszereplője a gledícsia-fasor áll.

Ahogy Kertész József előadásából kiderült, ennek a fasornak inkább helytörténeti, mintsem természetvédelmi értéke van, hiszen a fa nem őshonos, ahogy Kisbodakon mondanák, gyüttment fa, ám a helytörténeti emléke kiemelkedő, ezért védelemre szorulna – már csak azért is, hogy az elbontott utásztábor emlékét őrizze meg valami a múltból.

Kellemes néhány órás séta volt ez, mely Kisbodakról indult, érintette az utásztábort, a Szent-Kristóf hidat és az Öreg-Dunát is, számtalan szép emléket idézve fel az idősebb korosztály számára… De a fiatalok sem unatkoztak, ők is tanulhattak egysmást az “öregektől”... Persze ez így van rendjén, hiszen az öregek őrzik a múltat, mely a fiatalok jövőjének is a záloga egyben…

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Notice: WP_Scripts::localize helytelenül került meghívásra. A $l10n paraméter tömb kell, hogy legyen. Amennyiben a szkriptnek egyéb adatot szeretnél átadni, használd a wp_add_inline_script() funkciót. Bővebb információ a Hibakeresés a WordPress-ben helyen. (Ez az üzenet a 5.7.0 verzióban került hozzáadásra.) in /var/www/clients/client1/web187/web/wp-includes/functions.php on line 5313